Mesterkurzus 2018A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya 2018. június 18‒22. között rendezte meg PhD-hallgatóknak szóló mesterkurzusát, ezúttal 

1618‒2018. A harmincéves háború hatása irodalmunkra 

címmel. A kora újkor világháborúja a Magyar Királyságban és az Erdélyi Fejedelemségben is éreztette hatását, kitörésének 400. évfordulójára Európa-szerte számos rendezvénnyel emlékeznek. Ezek sorába illeszkedik az idei mesterkurzus, amelynek fő témája a háború irodalomra gyakorolt hatása volt, tudományos célja pedig az, hogy megvizsgálja a műfaj- és stílustörténeti kutatásokra alapozott irodalomtörténeti tipológia érvényességét a négy évszázaddal ezelőtti történeti események fényében. Az április végén lezárult pályázatot követően június 18-án kezdődő egyhetes intenzív műhelymunka és tutoriális foglalkozások során a hallgatók az egyetemi képzésüket kiegészítő módszertani, forráshasználati, tudománytörténeti jártasság elsajátítására kaptak lehetőséget, és szakmai újdonságokról értesülhettek. A mesterkurzus lezárásaként a résztvevők nyilvános műhelyfoglalkozáson vitatták meg a műhelymunka során készített prezentációikat.

A mesterkurzus a NKA Szépirodalmi Kollégiumának támogatásával a NKA 107107/00094 azonosító számú pályázat segítségével valósult meg.NKA logo