A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézete – a Reformáció Emlékbizottság támogatásával – Hosszú reformáció és irodalomtörténet-írás. A magyar reformáció irodalomtörténete az ötszázadik évforduló (1517‒2017) kontextusában címmel egyhetes intenzív mesterkurzust szervez, amely a hosszú reformáció téziséhez kapcsolódó nemzetközi kutatások elméleti és módszertani eredményeit kívánja alkalmazni a régi magyarországi konfesszionális irodalom szövegeinek kutatásában. A mesterkurzuson való részvétel előzetes pályázati jelentkezéshez kötött.

A mesterkurzus időpontja: 2017. május 22–26.

Célcsoportja: PhD-képzésben részt vevő hallgatók, akiknek érdeklődése, kutatása a régi magyarországi irodalom- és egyháztörténethez kapcsolódik. Határon túli diákok jelentkezését kiemelt figyelemben részesítjük. A mesterkurzus ingyenes, a résztvevőknek szállást biztosítunk.

A mesterkurzus leírása: Az egyhetes intenzív műhely- és tutoriális foglalkozások során a résztvevők az egyetemi képzésüket kiegészítő módszertani, forráshasználati, tudománytörténeti jártasság elsajátítására kapnak lehetőséget és szakmai újdonságokról értesülhetnek. Az elméleti előadások mellett a reformáció hagyományában meghatározó szövegtípusok olvasására is hangsúlyt fektetünk, megvizsgálva a hagyományos konfesszionális műfajok (imádságirodalom, prédikáció stb.) magyarországi sajátosságait. Tervezett előadás- és szemináriumtémák (válogatás): a reformáció historiográfiája, a hosszú reformáció fogalma és nyugat-európai alkalmazásai, módszertani eljárások (mikrotörténet-írás, történeti antropológia, mindennapok történetírása, mentalitástörténeti vizsgálatok, paratextus-vizsgálatok, filológiai gyakorlatok), a magyar és az európai reformációtörténet komparatív vizsgálata, a magyar hagyomány sajátosságai (korszakolás, recepció, nyomtatott és kéziratos nyilvánosság, a szöveghasználat mint írásantropológia a magyar reformációban), a reformáció eszméinek képzőművészeti vonatkozásai. A mesterkurzus záróeseménye egy mindenki számára nyitott tudományos workshop.

A jelentkezéshez csatolandó dokumentumok: a témához illő saját kutatási terv összefoglalása (max. egy oldalban bibliográfiával és a legfontosabb primer források megjelölésével), hallgatói jogviszonyról igazolás, szakmai önéletrajz, publikációs jegyzék, a legjobbnak ítélt publikáció szövege, témavezetői ajánlás.

A jelentkezések beadásának határideje 2017. január 31. A jelentkezési anyagot postai úton és elektronikusan is kérjük: egyetlen PDF dokumentumban (a publikáció benyújtható külön PDF-ben) a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet, 1118 Budapest, Ménesi út 11–13. címre. A borítékra, kérjük, írják rá: Hosszú reformáció – Mesterkurzus

A benyújtott jelentkezés értékelése: A benyújtott jelentkezéseket a beadást követően elbíráljuk és a jelentkezőket e-mailben értesítjük 2017. február 28-ig.

Kapcsolattartás: Felmerülő kérdések esetén forduljanak a kapcsolattartóhoz: Fajt Anita (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A pályázati felhívás letölthető.