Gyozo kep

Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Mondern Magyar Irodalmi Osztálya 2018. október 2426-án a Zenetudományi Intézet Bartók termében rendezte meg az első világháború „mikrotörténelmi” vizsgálatát célzó konferenciasorozatának harmadik részét Üdvözlet a győzőnek címmel.

A korábbi konferenciák is a háború egyes fázisaira reagáló Ady-verscímek iróniáját igyekeztek kreatívan továbbgondolni és kontextusba helyezni, a háború befejeztét felidézve pedig ez az irónia végképp keserűvé és reménytelenné válik. Ady verse nem nevezi meg a „győzőt”, de – az utólagos események ismerete nélkül – a vereség metafizikai természetét ragadja meg, amelyben az utókor a modern világrend csúfos lelepleződését hajlamos látni, miközben más­hol már érlelődik a húszas évek sosem látott virágzása, már készülnek a modernség kulturális projektumát kiteljesítő és a század arculatát meghatározó művek, mint Az eltűnt idő nyomában, az Ulysses, A varázshegy vagy a Švejk. Ez a kettősség állt a harmadik konferencia középpontjában, ahol az irodalom, zene, képzőművészet, tánc, színház, film, folklór, a tömegkultúra, a korabeli médiu­mok, a köznyelv, a közgondolkodás és a kulturális intézmények történetével foglalkozó előadá­so­k hangzottak el. 

A konferencia részletes programja, a 2020-ban megjelent tanulmánykötet tartalomjegyzéke és az előadások összefoglalói letölthetők.


***

Előzmények:

Emlékezés egy nyár-éjszakára
E nagy tivornyán