IFTR programfüzet borítóAz International Federation for Theatre Research (IFTR) idén július 9–13. között Belgrádban szervezte meg nemzetközi tudományos kongresszusát a Belgrádi Művészeti Egyetem Színművészeti Karának közreműködésével. Az IFTR kiemelt figyelmet szentel a fiatal kutatóknak, konferenciáinak hármas szerkezetével is hangsúlyozva ezt. Az egy nagy témára épülő általános panel – idén a Színház és migráció témakörében fogadtak előadásokat – és a különböző témájú munkacsoportok (Working Groups) mellett minden évben megszervezik a Fiatal Kutatók Fórumát (New Scholars’ Forum). Ennek Economies of Theatre and Performance elnevezésű szekciójában tartott előadást intézetünk munkatársa, Szabó Eszter (XIX. századi Osztály, Bibliográfiai Osztály) How Much for a Theatre Ticket and a Seven-Course Meal? The Economics of a Nineteenth-Century Theatrical Centenary in Transylvania címmel, amelyben az erdélyi hivatásos színjátszás 1892-ben Kolozsváron megtartott centenáriumi ünnepségének gazdasági vonatkozásait tárgyalta. A szekció négy, időben és térben egymástól eltérő jelenségeket vizsgáló előadását (a 19. századi Kolozsvár, a hidegháború alatti kelet- és nyugatnémet színházak, kortárs német független színház, kortárs tánc Belgiumban és Németországban) a színház és színjátszás gazdasági, gazdaságtörténeti szempontú elemzései tartották össze. Éppen az idő- és térbeli távolságok hatására alakult ki termékeny párbeszéd az előadások között, amelyek megrajzolták a színházi intézményesülés kezdeteitől a színházi intézményektől való függetlenedésig vezető ívet, megmutatva ugyanakkor a nagyon hasonló gazdasági stratégiákat és finanszírozási modelleket az arisztokrata mecenatúrától az állami, illetve civil támogatásig.