enkishazam

„Én kis hazám a nagy hazában” A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum kézirattári dokumentumai, szerk. Rózsafalvi Zsuzsanna, Országos Széchényi Könyvtár – Arany János Művelődési Egyesület, Budapest – Nagyszalonta, 2018.

Az Arany János-emlékévben a nagyszalontai emlékmúzeumnak helyet adó Csonka-torony mellett az itt elhelyezett kéziratos hagyaték restaurálása és feltárásra is megvalósult. Az Arany-gyűjtemény alapjait a költő fia, Arany László adománya vetette meg: a művek és a hagyaték egy részét átengedte az akkoriban létrejövő múzeumnak, amelynek anyagát az 1882-ben alakult emlékbizottság többszöri kezdeményezését követő magánajándékok is gyarapították. Arany János fontos művei – a Murány ostroma és a Szentivánéji álom fordítása – mellett szalontai hivatalnoki működésének iratai, magán- és családi levelezésének főként szülővárosára vonatkozó darabjai, illetve irodalmi működésének és magánéletének a múzeumban őrzött dokumentumai kaptak helyet ebben a kötetben, kiegészülve a kultuszápolás számos Nagyszalontához kötődő emlékével. Az eddig csak kevesek által látott kézirategyüttes számbavételének eredményeképpen jött létre a gyűjtemény áttekintését, csoportosítását, az iratanyag jegyzékét és a fontosabb darabjainak kiváló minőségű fényképeit is közzétevő kötet. Az ismertetések és a képaláírások angol és magyar nyelvűek.