meseAz Arany család mesegyűjteménye, szerk. Domonkos Mariann és Gulyás Judit, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Universitas Kiadó – MTA Könyvtár és Információs Központ, Budapest, 2018.

Az Arany család kéziratos mese- és találósgyűjteményének, valamint Arany László Eredeti népmesék című művének szinoptikus kritikai kiadása.

A kéziratos szövegeket Arany Jánosné Ercsey Julianna és gyermekei, Arany Juliska és Arany László jegyezték le, feltehetően az 1850 és 1862 közötti időszakban. Arany László e kéziratok felhasználásával rendezte sajtó alá gyűjteményét 1862-ben. A két szövegváltozat együttes kiadása ebben a kötetben olvasható először.

1862-ben jelent meg a 18 éves Arany László Eredeti népmesék című kötete, amely a 19. századi magyar népköltési gyűjtemények közül máig az egyik legnagyobb hatású kiadványnak bizonyult. Több mint nyolc évtizeddel később, a második világháború után került elő a Magyar Tudományos Akadémia pesti főépületének pincéjéből egy olyan vegyes tartalmú, elhanyagolt állapotban lévő, rendezetlen kéziratanyag, amelynek egyes darabjai az Eredeti népmesék szövegeivel mutattak egyezéseket. Az 1960-as évek első felében nyert bizonyítást, hogy az Arany László-féle gyűjtemény kéziratairól van szó, melyek fennmaradásáról mindaddig nem volt tudomása a magyar folklorisztikának. A kéziratok, illetve az 1862-es kiadás szövegeinek párhuzamos, tükröztetett közlésével lehetővé válik annak bemutatása is, hogy milyen textualizációs eljárások révén jött létre a népköltési szöveg, amíg az olvasóközönség elé került a 19. században.