Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének XVIII. századi Osztálya,
a Magyar XVIII. Század Kutató Társaság és a XVIII. századi kutatásokat végző intézmények közös vitaülése

2016. március 8., 16 óra
MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
I. emeleti tanácsterem

Szentpéteri Márton
Molnár János és Salamon temploma
(Templomrekonstrukció kőművesellenes kontextusban?)


Az előadás Szentpéteri Márton „Salamon temploma: Tudományos mesék a metaforikus építészet történetéből” műhelycímű, készülő könyvének egy tervezett fejezetéről szól röviden. Molnár János 1760-ban megjelent, „A' régi jeles épületekről” című könyvében Salamon templomának olyan antikvárius rekonstrukcióját nyújtja, amelyik a legjobb indulattal sem nevezhető szabadkőműves ihletésűnek, jóllehet a salamoni templom rekonstrukciója ekkorra már kulcsjelképe a maszonériának Európa-szerte. Az előadás első felében a szerző igyekszik elhelyezni Molnár rekonstrukciós kísérletét a magyar építészeti salamonizmus hagyományaiban. A második részben Molnár egy kevéssé ismert szövegéről (Hármas töredék, 1797), s annak „Az új gnosztikusok ellen” című részéről szól részletesebben. Ez a szöveg Molnár kőműves-ellenességének talán legmarkánsabb dokumentuma.