Kőszeghy PéterTizenhárom tudós vehette át a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat az MTA 186. közgyűlésének első napján. A kiemelkedő tudományos munkásság elismerését jelentő kitüntetéseket Lovász László elnök adta át a díszünnepségen. A kitüntetettek között van Kőszeghy Péter, intézetünk tudományos főmunkatársa is, aki a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon főszerkesztőjeként, illetve jelentős részének szerzőjeként végzett kiemelkedő tevékenységéért részesült az elismerésben. "Munkásságával olyan kézikönyvet és korszerű, folyamatosan bővíthető és szabadon elérhető adatbázist hozott létre, amely a magyarországi keresztény kultúra első kilenc évszázadát valamennyi művelődési területen bemutatja" – fogalmaz az Akadémia közleménye. 

Kollégánknak ezúton is gratulálunk, a közgyűlés kitüntetettjeiről további részletek itt olvashatóak.