betegseg es gyogyulas konferencia2021 csoportkep12021. szeptember 8–11. között 52. alkalommal, Betegség és gyógyulás a kora újkori irodalomban (1450‒1760 k.) címmel került sor a régi magyar irodalom kutatóinak éves konferenciájára, amelyet a konferenciasorozat története során először Budapesten, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetében rendeztek. A rendezvény négy napján harmincnégy előadás hangzott el a betegség és gyógyulás hívószavaihoz kapcsolódva.

A konferenciához több előadásokon kívüli program is tartozott: a nyitónap estéjén a BTK Irodalomtudományi Intézet egykori főmunkatársára, igazgatóhelyettesére, a reneszánszkutatók szakmai közösségének egyik „spiritus rectorára”, Jankovics Józsefre és pályájára emlékeztek kerekasztal-beszélgetés formájában kollégái és barátai: Kőszeghy Péter, Balázs Mihály és Szörényi László. A beszélgetést Kecskeméti Gábor vezette. 

A hagyományoknak megfelelően a konferencia nyitónapján került sor a 2021. évi Klaniczay Tibor-díj átadására is. A kuratórium döntése alapján a díjat Nagy Levente nyerte el A román reformáció mint magyar-román kulturális és irodalmi transzferjelenség a 16‒17. században című monográfiájával. 

A második ülésnap első előadóját, Ritoókné Szalay Ágnest kerek születésnapja alkalmából Kecskeméti Gábor köszöntötte, aki az Irodalomtudományi Intézet ajándékaként átadta, illetve bemutatta a Reneszánsz osztályhoz évtizedeken át külső munkatársként kötődő kutatónő életrajzát és bibliográfiáját tartalmazó honlapot.

A konferencia keretében három frissen megjelent kiadványt is bemutattak: Bethlen Farkas Erdély története VI. című kötetéről és a sorozatról Tóth Zsombor beszélgetett a kötet szerkesztőjével, Kasza Péterrel. A 2020. évi egri konferencia előadásaiból készült tanulmánykötetet (Zrínyi Miklós és a magyarországi barokk költészetszerk. Bene Sándor, Pintér Márta Zsuzsanna) Szörényi László mutatta be, és Csöre Gábor színművész olvasott fel Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzából. Vadai István Fától az erdőt: Balassi Bálint költészetének kéziratos és nyomtatott hagyománya című posztumusz tanulmánykötetéről, Vadai István életművének és tanulmányainak jelentőségéről Fazekas Sándor, Kőszeghy Péter és Szentmártoni Szabó Géza beszélt.

A Betegség és gyógyulás a kora újkori irodalomban című konferencián elhangzott előadások a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Videotoriumában érhetők el, a fényképek a galériából letölthetők.

Az eseményről Draskóczy Eszter, a konferencia tudományos titkára írt az előadások témáit ismertető összefoglalást, amelyből részletes beszámoló készült a Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján.