A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya a magyarországi és határon túli egyetemek régi magyar irodalmi tanszékeivel és a korszak kutatásában érdekelt egyéb szakmai műhelyekkel együttműködve 

Zrínyi Miklós és a magyarországi barokk költészet 

címmel tudományos konferenciát rendezett 2020. szeptember 35. között. 
A házigazda és a társszervező intézmény ebben az évben az egri Eszterházy Károly Egyetem volt. 

A konferencia előadói közül huszonhatan előzetesen közrebocsátották megtartani tervezett előadásaik előre elkészített szövegét, amivel a szokatlan, nem a konferenciák szervezésének kedvező körülmények ellenére biztosítani kívánták a könnyebb befogadás, majd az érdemi, tartalmas személyes megvitatás lehetőségét a konferencia ülései alkalmával. Ezek az előzetes szövegek 2020. szeptember 8-ig voltak elérhetők honlapunkon. A konferencia vitáinak tanulságai alapján a szerzők átdolgozzák, tanulmánnyá fejlesztik tovább előadásaikat, amelyeknek végleges, hivatkozható szövege a konferencia tanulmánykötetében lesz olvasható. A tanulmánykötet előkészítése megkezdődött.

második és a harmadik körlevéla konferencia programja, részletes programfüzete
és az előadások összefoglalói letölthetők. 

 

Zrinyi400 Eger plakat

 

A konferenciára Zrínyi Miklós születésének négyszázadik évfordulóján került sor, ezért a szervezők, a tanácskozás középpontjába az író, költő Zrínyi munkásságát állítva olyan előadásokat kértek, amelyek (az előzmények, a minták, a párhuzamok feltárása mellett az utóélet, a hatástörténet bemutatásával is) segítik a páratlan jelentőségű életmű tágabb (poétikatörténeti, eszmetörténeti, nyelv- és érzelemtörténeti, filozófia- és teológiatörténeti) kontextualizálását, a tradícióhoz kötődő és kísérletező, újító vonásainak értelmezését.

A konferenciafelhívást tartalmazó első körlevél letölthető. 

A korábbi Zrínyi-konferenciákból válogatott előadások megtekinthetők a Videotorium oldalain.