Nagykárolyban és Erdődön rendezett háromnapos konferenciát Egy ember, kétféle én(ek): Petőfi Sándor életei címmel 2023. szeptember 14–16-án a a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület a Bölcsészettudományi Kutatóközpont több munkatársának részvételével.

 2023 09 Nagykroly 001


Petőfi 1846. szeptember 8-án Nagykárolyban találkozott először Szendrey Júliával, akit pontosan egy év múlva az erdődi vár kápolnájában vett feleségül. A művészházaspár életét kultusztörténeti és egyéb szempontokból is vizsgáló konferencia programja letölthető.

A konferencia Petőfi életrajzának két fontos eseményéhez kötődött: 1846. szeptember 8-án Nagykárolyban – egy bosszús megyegyűlés után – először egy kertben, majd este az Aranyszarvas Fogadó báltermében találkozott Szendrey Júliával, akit pontosan egy év múlva, 1847. szeptember 8-án az erdődi vár kápolnájában feleségül vett. Mindkét partiumi település gondosan ápolja a költő–író házaspár emlékét szobrokkal, emléktáblákkal és kiadványokkal.

A tanácskozás részben a házasság körülményeire (építészeti és írott források), részben a művészházaspár életművének összefüggéseire kérdezett rá. Több előadó vizsgálta Petőfi politikai szerepvállalását, forradalmi verseit, poétikatörténeti helyét, illetve 20. századi kultuszát. A tanácskozást a nagykárolyi és az erdődi szobor megkoszorúzása, a Feleségek felesége című pódiumműsor, könyvbemutató, beszélgetés Láng Gusztávval, valamint várostörténeti séták egészítették ki. A Petőfi-busz vándorkiállítása pedig Erdődön, majd Nyíregyházán fogadta az érdeklődőket.

A konferencia szervezője a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, szakmai vezetője Mercs István volt, a tanácskozás résztvevői magyarországi (Budapest, Szeged, Szombathely) és erdélyi (Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti) tudományos műhelyekből érkeztek. A Bölcsészettudományi Kutatóközpontot három előadó képviselte: Boka László és Csörsz Rumen István  (BTK Irodalomtudományi Intézet), valamint Gyimesi Emese (BTK Történettudományi Intézet), akik az intézmény nevében is elhelyezték koszorújukat Petőfi nagykárolyi szobránál. 

A konferencia képei: